Bemutatkozás

Rólunk

Lovardánkban a klasszikus angol stílusú lovasoktatással foglalkozunk, emellett az ide látogatók igény szerint betekintést nyerhetnek a lovakkal való mindennapi feladatok ellátásába. Elsajátíthatják a lovakkal való bánásmód alapjait.

Fotógaléria

Huncut Lovarda

Lovardai Szabályzat


Állategészségügyi feltételek

A lovarda területére csak egészséges, féregtelenített, nem fertőző állapotban lévő, érvényes lóútlevéllel, érvényes oltási és egészségügyi igazolással rendelkező ló/lovak léphetnek be.

Fertőző betegség gyanúja esetén a bértartó köteles haladéktalanul értesíteni a telepvezetőt.

Ha egy ló ellátása vagy kórházba szállítása szükséges és a tulajdonos vagy kijelölt képviselője nem érhető el, a lovarda üzemeltetője – mérlegelve és szem előtt tartva a ló jólétének biztosítását – saját belátása szerint elvégezheti, és járulékos költségeit kiszámlázhatja a ló tulajdonosára.

Amennyiben a hatóság karantént rendel el a lovarda egy részén vagy a teljes területén állategészségügyi okokból kifolyólag, akkor a tulajdonos vagy kijelölt képviselője köteles a telepvezető utasításai szerint eljárni.

Más lovainak etetése (akár gyümölccsel, zöldséggel, jutalomfalattal, stb.) szigorúan tilos.

A lovarda működési rendje

A lovak etetése együttesen, azonos időpontban zajlik.

A lovak almolására és takarmányozására csak az erre kijelölt személyzet jogosult.

A nyergesben takarmány és táplálékkiegészítő nem tartható.

Mindenki köteles ügyelni a Lovarda tisztaságára.

Lovat legeltetni a lovarda parkosított területén tilos.

A bértartó a saját lován nem adhat órákat. Amennyiben hosszabb távollét, betegség vagy egyéb akadályoztatás miatt a bértartó lovát nem tudja mozgatni, a ló tréningben tartásáról a Lovarda vezetőjével köteles egyeztetni.

Amennyiben a Lovarda személyzete azt tapasztalja, hogy a ló hosszabb ideje nincs mozgatva, akkor – megelőzés céljából – a Lovarda vezetőjének jogában áll a ló mozgatásáról intézkedni és a bértartót erről tájékoztatni. A ló mozgatásához kapcsolódó költségeket a bértartó viseli.

A bértartó vagy képviselője elérhetőségeit (mobil, munkahelyi elérhetőség, lakcím, e-mail, stb.) köteles írásban megadni a telepvezető felé. Ha a fentiekben változás áll be, arról mihamarabb, de max. 72 órán belül köteles írásos tájékoztatást adni a telepvezetőnek.

A bértartók edzést kizárólag a telepvezető engedéllyével rendelkező edzőktől kérhetnek.

Pályahasználat

Lovagláskor kobak viselése minden lovas számára kötelező, gerincvédő használata 18 évet be nem töltöttek számára kötelező, felnőtteknek ajánlott.

A lovaglópályán a jobb kezek találkoznak, mindig a magasabb jármódban közlekedő lovas halad kívül, az ugrómunkát végző lovas pedig elsőbbséget élvez mindenkivel szemben.

A lovaglópályát csak meghatározott lovardai időbeosztás szerint lehet használni, ezt a bértartó a telepvezetővel egyezteti.

Rendezvények ideje alatt a Lovarda vezetősége a lovardai időbeosztás és pályahasználat módosításának jogát fenntartja.

A talaj minőségének megóvása érdekében:

- minden lovasnak össze kell szednie lova trágyáját, legkésőbb a pálya igénybevételét követően

- a trágyázni készülő lovakkal lehetőség szerint meg kell állni

- a trágyakupacokat eltávolításukig lehetőség szerint ki kell kerülni

A lovaspályára történő belépés előtt a bejönni szándékozó lovas "Helyet kérek!" kiáltással jelzi szándékát a bent lévőknek. A bent tartózkodó lovas "Szabad!" válasza után léphet be biztonságosan a pályára. A lovarda elhagyásakor ugyanígy kell eljárni. Tehát jelezni kell a pályán kívül lévőknek, hogy hagyják szabadon az utat.

A felüléshez, leszálláshoz, heveder meghúzásához, illetve bármilyen célú megálláshoz a kör közepe, illetve a pálya középvonala az ideális hely.

A lovasnak az előtte/mellette haladó lótól biztonságos, legalább egy lóhossznyi (2-2,5 méteres) távolságot kell tartania.

A lépésben lovagló, vagy pihenő lovasok a gyorsabb jármódokban közlekedők számára hagyják szabadon a járást. A lépés vagy megállítás a második patanyomon kell, hogy történjen.

A lovardában a pálca és sarkantyú használatára vonatkozólag a lovak jólétét minden körülmények között biztosítani kell.

Biztonsági rendelkezések

A lovarda területén tilos a dohányzás, az alkohol fogyasztása illetve bármi nemű tudatmódosító szer használata. A lovarda területén ittas, vagy bódult állapotban lévő személy nem tartózkodhat.

A lovarda területén zártláncú kamerarendszer működik. Mindenki, aki belép a létesítmény területére, hozzájárul felvétel készítéséhez. A lovarda a felvételeket kizárólag szabálysértés vagy bűncselekmény illetve annak gyanúja esetén használja fel.

Lovagláskor kobak viselése minden lovas számára kötelező. Tilos lovaglás, illetve futószárazás közben enni, rágógumizni, cukorkát szopogatni.

Lovaglás, futószárazás előtt le kell venni minden olyan ékszert ami sérülést okozhat.

Lovakat kikötni kizárólag arra alkalmas, szakadási ponttal rendelkező kötőfékkel szabad. Tilos a lovak csomózott kötőfékkel való kikötése.

A lovarda területén való tartózkodás illetve lovaglás saját felelősségre történik. A lovarda az esetleges sérülésekért felelősséget nem vállal.

A lovarda területén történő baleset esetén a jelenlévők kötelesek értesíteni a telepvezetőt, valamint szükség esetén a Mentőket haladéktalanul értesíteni kell (Az általános segélyhívó telefonszáma: 112)

A lovakban, gépjárművekben, értéktárgyakban, személyekben, okozott károkért, sérülésekért, lopásért a lovarda üzemeltetője felelősséget nem vállal.

Kutyák a lovardában

A Lovarda területére a kutyát behozni csak a telepvezető engedélyével szabad, és pórázon kell tartani. A kutyák a lovaglópálya területére pórázon sem léphetnek be. A kutyák után a kutyapiszok feltakarítása kötelező. A kutya által okozott esetleges károkért a kutya gazdája anyagi felelősséggel is tartozik.

Gyermekek a lovardában

A gyermekek a lovarda területén kizárólag nagykorú felügyelete mellett tartózkodhatnak.

Tilos az istállókban, a lovaglópályákon, illetve közelükben szaladgálni, ugrálni, hangoskodni.

Gyermekek kizárólag a törvényes képviselő hozzájárulásával ülhetnek lóra.

Felelősség

A lovarda területén való tartózkodás illetve lovaglás saját felelősségre történik. A lovarda az esetleges sérülésekért felelősséget nem vállal.

A nem rendeltetésszerű használatból fakadó károkért a bértartó látogató anyagi felelősséggel tartozik, a javítási munkálatokat a lovarda elvégzi és a bértartó / látogató felé kiszámlázza.

Jogszabálysértés illetve bűncselekmény gyanúja esetén a lovarda vezetője a hatóságokat értesíti.


Huncut Lovarda, 2023.08.23


© 2023 Huncut Lovarda. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!